Lakás ÁFA 5 százalékon?
Ki adott több lakáshitelt, mi lesz a lánctartozással, EU pénzek a városrehabilitációra, hol lehet öt százalékos az új lakás ÁFA – ezekről a Lakásportál közönségét érdeklő fontosabb témákról hallottunk Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke sajtóbeszélgetésén.
Számok háború nélkül
Melyik kormány adott több hitelt ma divatos kérdéskörben az elnök két-két évet hasonlított össze. A Fidesz kormány alatt 2001 – 2002 évben összesen igénybe vett Kettőszázharminc ezer lakáshitelből egyszázezer volt az államilag támogatott, a utóbbi hitelek összértéke 643 milliárd forint volt. 2003-2004 évben az MSZP-SZDSZ kormány idején a lakosság Háromszázhúsz ezer hitelszerződést kötött, ebből Kettőszázezer volt az államilag támogatott hitel 1028 milliárd forint összértékben.
1990 a rendszerváltás óta 2004 és 2005 évben építették a legtöbb új lakást, szám szerint nagyjából egyformát. 2004 évi adat 44 ezer, a tavalyi nem hivatalos adat 42 – 46 ezer, amibe feltehetően belejátszik az ÁFA csökkentés miatti átadás elhalasztás is.
A 44 ezer lakás forgalmi értéke hozzávetőlegesen 560 milliárd forint, ebben az ÁFA összege több mint százmilliárd forint.
Hihetetlen mértékű a devizahitelezés előretörése, amit az állam csak a Fészekrakó programban támogat garanciával, egyébként nem. 2003 évben még csak négy százalékos volt az arány, ami a következő évben huszonhat százalékra ugrott, majd tavaly már az összes felvett lakáshitel többsége, szám szerint ötvennyolc százaléka deviza hitel volt. Egyesek e tények miatt az állami támogatás beszüntetését javasolták, az elnök szerint a kormány nem gondol erre.
EU pénzek kilátásban
A visegrádi országok lobbizásának eredményeként 2007 évtől várhatóan a fejlesztési alapokból érkező EU pénzeket városrehabilitációra is fordíthatjuk. A kormány ezen a területen a panel rehabilitáció mellett – mely várhatóan évente százezer lakást érint – a hagyományos építésű lepusztult házak rendbetételére is szán a pénzből.
Lánctartozás, névjegyzék, építésfelügyelet
Az építőiparban a szakma ma már nem körbetartozásról beszél, hiszen azt egy klíringgel fel lehetne oldani. A lánctartozás a helyes kifejezés, az összeg hatalmas, mintegy százmilliárd forintnyi, ugyanakkor nem igaz, hogy ebben az állam a legnagyobb adós. Az elnök közölte, hogy az autópálya építésen kívül az állam csak 1,3 milliárd forinttal tartozik a szakmának, ami egy százalék körüli.
A Hivatal a területen működő minden szakmai szervezettel együttműködési megállapodást kötött, illetve az építészekkel a jövő héten írja ezt alá. Néhány cél, eredmény e területről.
Az ingatlanszakmában nem lesz egyéni tagságon alapuló kamara, viszont cél az ingatlanosok képzésének magasabb szintre emelése, az eufim minősítés országos bevezetésével. A színvonal emelése miatt az elnök egyetért a szakmával, hogy az ingatlanos névjegyzék a jegyzőktől kerüljön el a szakma közelébe.
Az építési törvényt várhatón a jövő héten szavazza meg a parlament, ebben az építés felügyelet a Hivatal szakmai felügyelete alá kerül.
Ha lesz, hol lesz öt százalék az ÁFA?
Elmúlt hét keddjén döntöttek az uniós pénzügyminiszterek arról, hogy egy korábbi 1977 évi eu direktívát 2006-2010 közötti időre meghosszabitanak, ahol a tagállamok újból két tevékenységre öt százalékos ÁFA kulcsot választhatnak. Az uniós jogszabály még nem jelent meg, dönteni a kormánynak március 31-ig kell. A választható tevékenységek között szerepel a magánlakás felújítás és javítás, mint munkaigényes szolgáltatás. Az elnök szerint a kormány várhatóan ezt fogja választani.
A másik terület a szociális lakás, ahol ma is élő lehetőség az öt százalékos ÁFA kulcs. A szociális lakás eu fogalma csak annyi megkötést tartalmaz, hogy ÁFA szempontjából bármely lakás ilyen lehet, amelyhez az állam szociális segítséget nyújt. A fogalomba belefér a szocpollal vagy fészekrakóval vásárolt új lakás ugyanúgy, mint a szociális bérlakás építése. Az elnök elmondta, hogy Európa országaiban inkább ez utóbbit értik a fogalmon és nálunk is ebben az irányban gondolkodnak.
Szociális lakás építésére a kormány decemberben 60 milliárd forint kedvezményes hitelt különített el az önkormányzatok számára. Ehhez jöhetne a szociális bérlakás öt százalékos ÁFA-ja. Ami jelentősen megmozdítaná a piacot, hiszen az önkormányzatok kevesebbet fizetnének a szociális bérlakás megvásárlásakor, ezért kevesebb bért kérhetnének érte.
cimkék: nézőpont