Britek Pannóniában
Mától télen – nyáron, hetente háromszor repül Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair Londonból a Balatonra. Nyitójárat, új terminál, és a kezüket dörzsölő ingatlanosok. A lecsengő osztrák-német balatoni ingatlan kereslet után várhatóan az égből betoppannak majd a britek.
Ma délelőtt a Ryanair Londonból érkező menetrendszerinti járatának fogadásával Kolber István fejlesztési miniszter ünnepélyesen felavatta a Balatoni Régió egyik legjelentősebb beruházása keretében Zalavár-Sármelléken az egykori szovjet légibázis területén épült FlyBalaton Repülőtér utasterminálját.
Az utasok magyar földre lépve stílszerűen Balaton szeletet kaptak, a miniszterrel az élen a VIP vendégek látogatást tettek a gépen, ami összesen 25 percet töltött a földön és az első magyar utasokkal a kormány által a reptérnek ajándékozott két tűzoltó autó hagyományos szivárvány kapuja alatt áthaladva menetrendszerűen tovaszállt.
Nemcsak az elegáns, pár hete a gyárból frissen kikerült repülőgép, hanem az avatáson tartott előadás is fémjelzi, nem akármilyen cég jött el a FlyBalaton Repülőtérre várhatóan heti ezer utassal. Nézzük csak az adatokat.
A terminál és járat avatás elsősorban az idegenforgalom és a turizmus ünnepe volt, kakukktojásként mégis megkérdeztük a vezető előadót, egy új járat a Ryanair gyakorlatában hogyan hat a helyi ingatlanpiacra. Tomasz Kulakowski, a Ryanair közép-európai értékesítési és marketing igazgatója – aki képünkön az ünnepségen előadását tartja – francia, spanyol és olasz tapasztalatokról számolt be:
Az olcsó repülőjegyek és a hosszú távon megbízható szolgáltatás hatására főként fiatalok vásároltak hétvégi házakat ezekben az országokban. Van, aki akár hetente is átrepült a hétvégi házába. Az ingatlanvásárlás társaságuknak is előnyös, hiszen tartós és hosszú távú repülési forgalmat generál, másfelől viszont a plusz kereslet az adott régióban ingatlan árnövekedést indukált. Szerinte megjelenésükkel ez a hatás Magyarországon is várható.
cég vezetője és Kolber István
Bár az új járattal Londonból főként britek kalandoznak majd Pannóniában, a mai nap másrészt ezen belül az írek ünnepe. A volt szovjet repülőteret mégiscsak egy ír befektető-társaság vitte be Európába, illetve hozta ide a regionális reptérre a szintén ír nemzetiségű Ryanairt.
Ami nem jöhetett volna létre a kormány majd 400 millió forintos és a Balatoni Fejlesztési Tanács 65 millió forintos támogatása nélkül.
Kapcsolódó link:
FlyBalaton repülőtér
Lakásportál - Blog » Ryanair már hozza a vevőket Zalába
2008. január 9. @ 3:31 pm
[...] Kapcsolódó anyag: Britek Pannóniában [...]
RepĂĽlni jĂł » SármellĂ©ki tervek - videĂłinterjĂş
2008. január 17. @ 12:32 pm
[...] Ajánljuk még: Britek Pannóniában FlyBalaton Repülőtér [...]
RepĂĽlni jĂł » Az SCD Csoport Ăşjranyitja a sármellĂ©ki repĂĽlĹ‘teret
2010. március 5. @ 8:37 am
[...] Korábbi anyagunk: Britek Pannóniában [...]