Patikamérlegen az Új egyensúly
Zord idők jönnek, nyafogta Mici Mackó a Százholdas Pagonyban épülő lakóligetek egybegyűlt vezetőinek, bár ha ott, mutatott előre, azok az euró-bokrok szárba szökkennek.
A piacra lakást építők az elmúlt években már megedződhettek, hiszen az ÁFA csökkentésén kívül az állam az elvonások terén szűkmarkúan bánt velük. Az épitési telekre pakolt ÁFA, 15 millió forint vételár fölötti részre átírási illeték bevezetése mellett a szocpol emelés, Fészekrakó Program alig javította a szaldót, nem beszélve az államilag támogatott lakáshitelek folyamatosan zsugoritott szerepéről.
A napjainkban tárgyalt megszorítások következtében a lakáspiacon még tovább csökken a fizetőképes kereslet. Az ÁFA emelés miatt nőnek a létfenntartási költségek, a gáz-és villany árak növelik a rezsit, bizonytalanabbá válnak egyes munkahelyek és így tovább.
Mindenki tudja, hogy akár egy kisebb építési projekt alapkőletételig terjedő megszervezése évekbe telik, az előkészítő munka tehetetlenségi nyomatéka miatt a megkezdett projektet, mégha egy kis halasztással is, de folytatni muszáj. Továbbra is nő az új lakásszám, vele együtt nő az éppen most eladatlan beköltözhető lakás, kérdés, meddig maradhatnak ezek üresen?
Ugyanakkor a zord idők is felszabadíthatnak pozitív energiákat. Mostmár, hogy az állam rágörgeti a világpiaci energia árakat a lakótelepek népére, aki ez elől igazán menekülni akar, az egyedi fűtésű új lakásba költözik. Jobban eladhatóvá válnak az alternatív energiaforrásokat – nap, föld, hőviz – használó lakóingatlanok.
Másrészt előtérbe kerül a minőség, hiszen a vevők többsége ma már nem tervet és látványt vásárol, hanem jól megnézte magának az épülő ingatlant vagy az eladó céget. Megerősödnek a márkanevek, a több száz, ezer, vagy több ezer lakást épített- építő vállalatok, akik a piac motorjaiként hosszú távon jobban és innovatívabban alkalmazkodnak a helyzethez.
A bankok is ezt az utat járták, az állam kivonulásával a devizahitellel és a lakáslízinggel kitöltötték az űrt, e területen is felértékelődött a deviza árfolyam stabilitása, növekedett a hitelezhető vételárrész, stb. Végső soron az új lakást ebben a helyzetben venni szándékozók érdeke, hogy a megszorítások révén minél hamarabb az euró zóna tagjai legyünk, szárba szökkenjenek az euró-bokrok. S talán az euróban kapott jövedelem is jobban megközeliti majd a londoni, párizsi, berlini szintet.
Reméljük, hogy 2008 végén fixálódik az árfolyam, 2010-ben pedig elhal.
cimkék: nézőpont