Lakásépítés belvárostól Budaörsig
Miközben sokan válságot emlegetnek, az SBI R.E.D. multinacionális cég hazai leányvállalata az eddig általa itt épített lakások megtízszerezését tervezi a következő öt évben. Az új projektekhez már telkeket is vásároltak. Shelley Carmi-val, a cég marketing igazgatójával cégportrét rajzolunk.
Cégünk a Solel Boneh International R.E.D. (Real Estate Development) – röviden: SBI R.E.D. - multinacionális cég magyarországi leányvállalata, amely a HCH Holding tagja. Az anyacég; a HCH (Housing and Construction Holding), négy földrészen ingatlan fejlesztéssel és építéssel foglalkozik. Fejlesztésben a lakások és irodaházak, építésben az előbbi épületeken kívül út, híd, közterület, közművek emelhetőek ki. Súlyára jellemző, hogy Izraelben eddig százhetvenezer lakást épített.
Mikor jöttek Magyarországra?
1996-ban kezdtük el Óbudán az Új Udvar bevásárlóközpont fejlesztésünket, majd irodaházat építettünk a IV. kerületben és lakásokat a belvárosban, de például két éve indultunk az M6 autópálya építésére kiírt tenderen, ahol másodikak lettünk.
Beszéljünk bővebben a lakásépítésekről.
Első projektünk az Izabella Kert volt a VI. kerületben, a Ferdinánd híd tövében, 185 lakással, amit lényegében már teljesen eladtunk. Utána 33 lakással a Városliget mellett fejlesztettünk egy társasházat, majd 2005-ben a VII. kerületben 114 lakást kezdtünk építeni Rózsa Udvar néven.
Mitől különlegesek ezek a lakások?
Mi mindig előzetes felmérés alapján választjuk ki a projektek vevőcsoportjait. Ezekben a fejlesztésekben azok a fiatalok, fiatal párok voltak a célpontok, akik első lakásukat keresik egy és másfélszobás méretben, jó minőségű anyagokkal. Mi több fejlesztővel ellentétben, az árban konyhát is adunk.
Másik vevőcsoportunk a külföldi befektetők voltak, az Izabella Kertben még csak néhányan vásároltak ilyen céllal, de a Rózsa Udvarban már nagyobb a súlyuk, több vevőnk például Olaszországból érkezett. Mindig olyan területeken építünk, amelyek jövőbeni fejlődésében, fellendülésében bízunk, ahol a vásárlási és egyéb szolgáltatások közelsége biztosított, és kedvezőek a közlekedési feltételek.
Milyen a külföldi vásárlók aránya a magyar lakáspiacon?
Bár nálunk növekedett a számuk, az tapasztalom, hogy megjelenésük csökkenőben van, a jövőben mi is inkább a magyarországi vásárlókban bízunk. Vegyesen számítunk befektetési céllal és saját lakás használat okából lakást vásárlókkal.
Mielőtt a jövő vállalati terveiről kérdezném, beszéljen egy kicsit magáról.
Izraelben az anyacégnél dolgoztam, majd amikor a férjem 2001-ben Magyarországon állást kapott, jöttem vele. Azóta az SBI R.E.D. marketing igazgatója és két projektcég ügyvezetője vagyok. Sok lehetőséget látok itt az ingatlanfejlesztésben, a lakásokon kívül például nemrég kezdtünk hozzá egy 24 000 m2 alapterületű irodaház építéshez a Váci úton, közel a Forgách utcai metró megállóhoz.
Hány lakást építenek a következő öt-hat évben?
Legalább 4 – 5 ezer darabot. Folyamatosan keresünk jó helyen jó adottságú telkeket, ami egyre nehezebb. Két jövőbeni projektünk helye már biztos, mert a telkeket már megvásároltuk.
Az egyik a XIX. kerületben a Méta utcában található 165 ezer m2-en, ide kevesebb, 5-7 lakásból álló társasházakat magában foglaló lakóparkot tervezünk, sok zöld területtel, vidékies atmoszférát teremtő kialakítással. A belvárosi szmogtól, nyüzsgéstől, rohanástól elszakadni vágyók igényeinek minden szempontból kitűnő megoldást kínál majd ez a beruházás.
Másik telkünk Budaörs Kamaraerdőn található 104 ezer m2-en, családi házas övezetben, ide prémium kategóriájú ikerházakat, sorházakat és kis-lakásszámú társasházakat tervezünk.
A Lakásportál olvasóit esetleg leendő vevőként érdekelnék a részletek.
A Méta utcában kisebb épületekben, nem túlzottan nagy lakásszámmal vidékies hangulatú lakóházakban gondolkodunk, hasonlóan az utóbbi években a környéken épült projektekhez. A lakások alapterülete nem lesz túl nagy, mert az igény a 40-60 m2 közöttiekre jelentős. Az értékesítés és építkezés kezdete attól függ, hogy a csatornázási viszonyok mikor lesznek erre alkalmasak, reményeink szerint 2008-ban, befejezését öt év alatt tervezzük.
Budaörsöt nemrég vettük, most kezdtük el a tervezését, 2007 harmadik negyedévében indulnánk a marketinggel. Ikerházból, sorházból és társasházból 300-500 közötti lakóegységet tervezünk. Az általunk végzett felmérések alapján tudjuk, hogy Budapesttel ellentétben ennek a területnek a lakossága nő, így úgy gondjuk, hogy igény van ilyen jellegű beruházásra a területen.
Milyen árak lesznek?
Korai még erről beszélni, a lakások ára az értékesítés indulásakor aktuális piaci helyzettől függ.
A tervezett 4 – 5 ezer darab lakáshoz még további telkek szükségesek.
Folyamatosan keresünk telkeket Budapesten és annak határán túl is. Célpontjaink között szerepelnek a vidéki nagyvárosok, Miskolc, Debrecen, Sopron, Győr, ahol már tanulmányoztuk a piaci viszonyokat. Vidéken valószínűleg a nagyobb lakásszámú beruházás az esélyesebb. Bízunk a főváros és a vidék olyan fejlődésében, ahol a lakosság a jövedelméből és hitelből képes lesz új lakásokat vásárolni.
Köszönjük az interjút.
Kapcsolódó linkek:
SBI R.E.D. honlapja
Rózsa Udvar
