Autóker vezérváltás után

Közel nyolcszáz lakás átadását tervezi 2007-ben vezérváltás után az Autóker Holding a Marina Parton és a belvárosban, Gran’dio Residence néven új projektet indít, közben belekóstol a szálloda üzletbe is.

Ehud Amir emblematikus figurája a magyar ingatlanpiacnak, az Autóker
Holding elnök-vezérigazgatójaként 8 éven keresztül az első vonalban dolgozott. 2007 márciusától tanácsadóként visszavonult a napi munkától, amit Aradi Ferencnek, az általa kinevelt és választott utódnak adott át.

Cikkünkben részben e vezetőváltás okán a ma már egyáltalán nem szokatlan nevü Autóker vezető lakáspiaci márkanév karaterét mutatjuk be. Legnagyobb érték az elégedett vevő, ezért először megpróbáljuk visszadni szöveggel képekkel és két videóval is a legutóbbi VIP ügyféltalálkozó hangulatát. Majd az Autóker márkanév jellegzetességeit referencia történet mentén foglaljuk össze, végül az idei tervekről kérdezzük az új vezetőt.

A Lakásportál közeli dizájnváltásának első elemeként irásunkat
hivatkozásokkal gazdagon füszereztük, a videók, képek, képtárak mellett
ezeket is ajánljuk mindenképpen megnyitni.

A híres kávéházat is magában foglaló New York palotát nemrégiben egy olasz testvérpár pazar hotellé alakította, itt rendezte 2007 március végén legutóbbi VIP Klubtalálkozóját az Autóker.

A VIP Klubba egy a cég által épített lakás megvásárlása automatikus felvételt eredményez, ahol a tagok a kiemelt ügyfélkártyával a hétköznapokban különböző termék és szolgáltatási kedvezményeket vehetnek igénybe. A tagság koronája azonban a Klubtalálkozó, ahol a meghívott tagok az elsők közül értesülhetnek a cég legújabb fejlesztéseiről, és kedvezményes áron válogathatnak a lakások közül.

A fogadással és gyermek játszóházzal egybekötött egész napos esemény hangulatáról képet adott a videó – feltétlenül nézzék meg, ha eddig nem tették. A hotelban a találkozó munka és pihenő terei ritmusosan váltották egymást. Legnagyobb érdeklődés az értékesítők szobáját kísérte, néha az ajtóban pár fős sorok várakoztak, erősítésként még az új vezető Aradi Ferenc is a benti tárgyalóasztalhoz ült. Aki éppen akkor nem került sorra, az benézhetett a bankárszobába, erről később részletesen és videóval jövünk vissza, vagy a találkozó pihenő tereiben frissülhetett és gyűjthetett erőt a tárgyalásokhoz. Sokan keresték fel a szálloda impozáns hallját, vagy csodálkoztak rá a híres kávéház csillogó világára. Minderről beszéljenek a képek.


Az új vezérigazgató is a gáton.
VIP Klubtalálkozó képekben
Kattintson!

Bankárszoba megjelenésében is demonstrálta az Autóker azon törekvését, hogy a vevők több bank szolgáltatásai közül választhassanak. Az asztaloknál két hagyományos bank – az MKB és a K and H -, illetve két szakosított pénzügyi szervezet – az OTP Lakáslízing Zrt és a UniCredit Jelzálogbank munkatársai adtak kalkulációkat és tanácsokat. Nézzünk be a következő videón a bankárszobába.

Demszky Gábor főpolgármester és Ehud Amir elnök-vezérigazgató
2006-ban ünnepélyesen felavatják a Marina sétányt

Az ezredfordulón a bevett lakóingatlan fejlesztési gyakorlat az volt, hogy a társasházak döntően a vevők pénzéből épültek. Nem volt ritka, hogy a társasház építése azért nem fejeződött be, mert az építők a vevők pénzével rosszul gazdálkodtak, vagy egyszerűen elpárologtak, köddé váltak.

Autóker Standard
Házon belül
24 órás portaszolgálat
mélygarázs
fitness terem
díszkert
üzlethelyiségek

Lakáson belül
módositható lakás belső
fa alapanyagú parketták
fa nyilászárók
alapárban konyhabutor
és teljes konyhagépészet
választható szinű burkolatok
többféle szaniter
alapárban mosdó butor

Ma már mindennapos az a gyakorlat, amivel akkor az Autóker berobbant a piacra. A vevők a foglalókat és az előlegeket nem nekik, hanem a bank zárolt számlájára fizették, ami az építési teljesítménnyel arányosan került a fejlesztőhöz, a projekteket pedig nagybanki hitelből építették. Másrészt nevet adtak a projekteknek és szolgáltatásokkal öltöztették fel a házakat. Az Autóker vállalattal megvásárolt korábbi ipari telken építették meg első projektjüket, a Cézár házat, majd jöttek az Új-Lipótvárosban a további római nevek – Kleopátra Ház, Római Kert. Ők vezették be először a portaszolgálatot, a házakban hangulatos belső kertek épültek, fittnes, más szolgáltatások növelték a komfortot.

Az új elvek és maga az akkor még szokatlan önálló márkanév építés a céget olyan sikerre vitte, hogy további építési helyszíneket keresve nyitottak a Duna part, illetve a belváros felé. Másrészt az értékesítés időpontjának előrehozásával egyre nagyobb szerepre tett szert a tervasztalról történő vásárlás, ahol rugalmasan kezelhették a lakásbelsőre vonatkozó vevői igényeket, és folyamatosan emelhették az árakat. Az áremelést visszaigazolta a piac, a befektetési céllal vásárlók évek múlva nagy haszonnal tudták továbbadni a lakásokat.


A Marina Part képekben
Kattintson!

Marina Part tovább növelte a cég imidzsét. A parti sétány megépítése majd közterületi átadása jól mutatta, hogy a magánhaszon megfér a közfejlesztéssel. Az évszázados nagyságú árvíz a sok kétkedő ellenére sem érte el a házak falát, a cég nemcsak az örök panorámára, hanem biztos alapokra épít. Az értéknövekedés nagyságát mutatja, hogy a fejlesztési terület Dunához képest hátsó részét érdemes volt eladni a spanyol FADESA-nak, így hamarabb megvalósulhat a beruházás befejezése.

Rövid névsorolvasás a belvárosi projektekben: képünkön a Léda Ház, majd a Heléna Ház, a Király Udvar, mind a Király utcában vagy környékén, ahol a történelmi nevezetességű Gozsdu Udvar lakásai, üzletei, fittnesz centere is idén kerülnek átadásra. És egy több száz lakásos, nagyobb léptékű fejlesztés a VI. kerületben, amely szintén felhozta a környék értékét: Ház a Szinyei Merse utcában.

A gazdag lakáskínálat, a hozzá tartozó folyamatos értéknövekedés ma már az Autóker márkanév legfontosabb jellemzőjeként a törzsvevők aranytartalékát emeli középpontba. A velük való külön törődés a VIP Klub dombornyomott kártyával és Klubtalálkozóival – ezzel újból a kiindulópontnál vagyunk.

Végül Aradi Ferencet, az Autóker ingatlanfejlesztési vezérigazgatóját a tervekről kérdezem:

A jövőben is szeretnénk az eddigi tevékenységünkben bevált kettős irányt folytatni. Egyfelől mindig legyen egy nagy, több száz, vagy ezer lakást tartalmazó ingatlanfejlesztésünk, másfelől ezt egészítsék ki olyan kisebb prémium termékek, melyekkel az Autóker imidzse tovább vihető. Így olyan szegmensekben is helyünk marad, mint a belváros, ahol mindenki kisebb lakásszámban gondolkodik, itt új telkeket is keresünk.

Tovább folytatjuk a megkezdett fejlesztéseket. A Marina Parton két újabb ütem építése és értékesítése kerül sorra. Az egyik a IV. ütem, másik az öbölparti ütem, amely még évekig biztosan ad munkát. A belvárosban most indulunk a Nagydiófa utcában egy 80 lakásos luxus társasházzal, illetve a Bazilika mellett, a Hercegprímás utcában egy műemléki épület átalakításával hotelt építünk. Jelenleg olyan üzemeltetőkkel folynak a tárgyalások, akik ezt bérbevennék.

Kapcsolódó anyagok:
Mintalakás a Marina Parton
Tovább bővült a Marina Part
Vezetőváltás az Autókernél
Autóker – a vezető lakáspiaci márkanév
Gyorsabban épülhet a Marina Part
Nyárbúcsúztató sportnap a Marina Parton
Házavató a Marina Parton

Kapcsolódó linkek:
Autóker Holding Zrt
Marina Part
Ház a Szinyei Merse utcában
Gozsdu udvar

cimkék: cégportré

2 hozzászólás

  1. Lakásportál - Blog » Autóker Holding átadta a Marina Part harmadik ütemét

    2007. október 17. @ 4:41 pm

    [...] Kapcsolódó anyagok: Autóker vezérváltás után VIDEÓ: Ügyféltalálkozó a Marina Parton [...]

  2. Lakásportál - Blog » Gyorskorcsolyázót támogat a Marina Prémium

    2008. február 20. @ 11:23 am

    [...] Kapcsolódó anyagok: Csodalámpás kívánságot teljesített az Autóker Autóker vezérváltás után Évvégi mérleg – Autóker Holding [...]

RSS a hozzászólásokhoz · trackback

Partnereink