A hét elején átlépte a háromszáz forintot az euró, a devizahitelt felvevők homloka egyre ráncosabb, a kormány oldalágon beavatkozik. Hogy mi várható, ehhez talán segítséget nyújthat a hazai devizahitelezés történetének néhány eleme.

A lakáshitelezés 2002 utáni tényeit nézegetve teljesen érthető volt a devizanemben való előretörés.

A nagy hitelboom indulásának idején nem is tudtuk, mi az a devizahitel. Az állam új lakásoknál korrektül azt vállalta, hogy akár harminc év futamidőre is bármikor forintban évi öt százalék fölé megy a kamat és a költség, akkor az öt százalék feletti részt átvállalja. A szabályban az állam részéről benne volt az a vágy/igény is, hogy majd dübörög a gazdaság, a kamatok igazodnak a világtendenciához, igazából nem kell állami támogatás.

A valóságban minden fordítva történt. Felmentek a kamatok, szigorúan csak költségvetési kiadási szemüvegen át nézve nyilvánvaló volt, hogy az államnak ebből a vállalásából menekülnie kell. Először csak az alapelvet meghagyva farigcsáltak a feltételeken. Harminc millió helyett tizenöt millió lett új lakásoknál a felvehető összeg, kikerült a költség a védelem alól. Majd a fix támogatási elvet felváltotta a hullámzó mérték, ahol a kincstárjegy átlaghozama mínusz négy százalék lett az érték.

Illetve a forint és a devizakamatok miatti nagy különbség okán az állam megengedte, sőt, később ösztönözte a devizában való eladósodást. Az államnak egy fillért nem kellett kiadnia, és devizában a nagy kamat különbség miatt lassan jobbak voltak a lakáshitel havi törlesztő részlet pozíciók, mint a támogatott forinthitel esetén.

A hitelfolyamatban részt vevő minden szereplő joggal úgy érezte, eljött a Kánaán, s valóban, egy-két év alatt az összes hitelen belül kétharmad, háromnegyed mértékben az új lakások tulajdonosai már devizában adósodtak el.

A bankok, hitelközvetítők a szerződéskötéskor természetesen felhívták a figyelmet arra, hogy mindig az aktuális átváltási kurzus után igazítják forintban a havi részletek nagyságát. De ki törődött vele, amikor a lakásvásárláson gondolkodó a szomszédtól, munkatárstól azt hallotta, hogy devizában csökkennek a részletek, nehogy forintban adósodj el.

Aztán a kurzusok megfordultak, a bankok természetesen szerződésszerűen áthárították a deviza forintra váltásának költségeit, így egyre többet halljuk a devizaadósok siratóénekeit.

Az állam pedig ott terem és védi a devizában korábban eladósodottak érdekeit. Futamidő hosszabbításra ösztönöz, majd csomagot kínál a munkájukat elvesztőknek, a konkrétumok most formálódnak.

Viszont kevés szó esik azokról, akik ezen a kiszáradt piacon a jövőben és nem kamikázeként hitelt vennének fel, mert lakni szükséges. Talán biztató, hogy a Bankszövetség elnöke két hete a Figyelőben arról beszélt, hogy bankmentő csomag helyett hitelfelvételt ösztönző lépéseket várnak a politikától.

Érdemes volna arról beszélni, hogy az új lakások területén vajon milyen karakterű vevőjelöltek vennének fel a jövőben lakáshitelt, de ez már egy következő írás témája.