Lakóingatlan ADÓ friss

Tegnap a parlament megszavazta a 2010 január 1-től életbelépő az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényt. A lakóingatlanokra vonatkozó főbb szabályokat ismertetjük a Parlament honlapján olvasható összesített iromány alapján két részben.

Először az elveket vesszük sorra, a második részben a forgalmi érték és a számitott érték viszonyát a törvényben hozzá adott melléklet használatával példákon mutatjuk majd be.

Minden lakóingatlan adózik, kettőt kivéve

A lakóingatlan adó – végül úgyis ez lesz a hétköznapi neve – egy tárgyi adó, fő szabály szerint minden lakóingatlan, tehát lakás, ház, üdülő adózik a forgalmi érték szerint. Elsősorban a tulajdonost terheli az adófizetés, a többi részlettel itt nem foglalkozunk.

Azonban minden tulajdonosnak lehet kettő adómentes lakóingatlana, visszaköszön a Kádár korszak egy lakás egy üdülő megengedett megközelítése.

Az első lakóingatlan mentes az adó alól, ha forgalmi értéke 30 millió forintot nem éri el és a tulajdonos életvitelszerűen lakik benne, nem elég hozzá a lakcímnyilvántartás szerinti ottlét.

Ugyanazon tulajdonos második lakóingatlana már csak 15 millió forint forgalmi érték alatt adómentes. Harmadik és többi ingatlan pedig teljes forgalmi érték után adózik. A kedvezmény határán levő 30 és 15 milliós ingatlanokkal rendelkező tulajdonos pedig levegő után kapkodhat, vagy életvitelszerűen kiköltözhet a nagyobb értékű lakóingatlanából a kisebb értékű nyaralójába, hogy csak egy után fizessen adót.

Itt azok a családok jártak jól, akik a gyerekeik nevére vették a nekik életindításnak szánt lakóingatlant. Akik viszont hitellel vásároltak gyerekeiknek egyetemre, vagy utána lakást, azok most újabb terhet kaptak a nyakukba. Az egyszerre több lakóingatlant tulajdonlók viszont boldogok lehetnek, mert nem adják össze nekik adóalapnak a lakóingatlanok forgalmi értékét.

A törvényhozók a nyugdíjasoknak adtak még egy nyakatekert plusz kedvezményt, ahol 50 millió forgalmi értékből 10 millió adóalap mentes, ha – nem részletezve – kevés a nyugdíj.

Az adó mértéke sávosan progresszív

Az adó mértéke 30 millióig tartó részre 2,5 ezrelék, 30 és 50 millió közötti részre 3,5 ezrelék, az 50 millió feletti részre pedig 5 ezrelék.

Számokkal a határértékek. Pont 30 milliónál 75 ezer forint, 50 milliónál már 145 ezer forint az addig terjedő rész fix lakóingatlan adója.

Adó csökkentő tételek

A kettős adóztatás elkerülése miatt a helyi adók levonhatóak a lakóingatlan adóból. Ne feledjük, a törvényalkotásnál menet közben tűnt el a 30 millió alatti forgalmi értékű lakóingatlanok alanyi adómentessége, ezért ez még fokozottabban garanciális kérdés és megoldás.

Talán kicsit szűkmarkúan a gyerekkedvezmény is csak a harmadik gyermektől él. Onnantól gyermekenként 15 százalékkal csökkenthető az adó, ha a forgalmi érték 100 millió alatti. Egy kilenc gyermeket nevelő család már nem fizet lakóingatlan adót, de egy ötgyermekes mondjuk 40 milliós házban élő család 75 ezer meg 35 ezer, összesen 110 ezer összegű adó 45 százalékát vonhatja le. Évente 60 500 Ft lakóingatlan adót fizet.

Bölcs törvényhozói lépés volt, hogy ösztönzik a lakások felújítását lakóingatlan adó visszatérítéssel is. Levonhatja az adózó ezek ÁFÁ-ját, így hátha kérnek tömegesebben számlát ebben a ma még többnyire szürke zónában is. Másrészt a műemlék épület vagy helyi védettségű épület teljes felújítása három évre lakóingatlan adótól való mentességet élvez.

Az adófelfüggesztés

Egyik esetben pongyola fogalmazással a nyugdíjas vagy a kiskorú örökös kérheti az adó felfüggesztését. Ilyenkor az adót feljegyzik, az állam jelzálogjoggal biztosítja a lakóingatlan adó majdani kifizetését, melynek tulajdonosváltozás esetén jön el egy összegben az ideje.

Másik fő esetben a munkáját önhibáján kívül elvesztő tulajdonos két évre kérheti hasonló szabályokkal a lakóingatlan adó felfüggesztését.

———————————————————–

Forrás:T/9838/30 számú egységes javaslat az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról

cimkék: elemzés

Partnereink