Visszaállítva

2001 óta létezik a forintban felvett lakáshitelek állami kamattámogatása, amit most a kormány három hónapig jegelt. A nyolc év alatt is állandóan változtatták a feltételeket, talán majd a történészek fogják egykor előbányászni, hogy miért kellett ilyen cezúrát húzni a régi és új között. Szokás szerint bemutatjuk az október elsején hatálybalépett új szabályozás fontosabb elemeit.

Ki?

Korábban az erőtér kizárólag a család volt, házasok, vagy gyereküket egyedül nevelők vehették igénybe a kamattámogatást, most harmincöt alatt a szinglik is labdába rúghatnak. Két vagy több gyereket nevelő nagycsaládosok esetén az életkorban plusz tíz év bonusz jár, ők 45 éves korig támogatásképesek.

A kormány helyesen az első lakás vásárlását, építését támogatja. A szélesebb értelemben vett lakástulajdonosok – házastársi, élettársi, gyermeki lakástulajdon is beszámít – kizárása a kedvezményből az elmúlt évtizedekben természetes volt.

Végül érthető, hogy a kormány nem a befektetőt, hanem a saját lakhatását vásárlás, építés útján megoldó személyeket támogatja, mert a lakásban, házban később életvitelszerűen lakni szükséges, nem elég csak állandó lakosnak bejelentkezni.

Mit?

Amióta világ a világ, a kedvezményeknél mindig korlátozva volt a vásárolandó lakás ára, építési költsége, nincs ez másként most sem. Fővárosban, megyei városban 25 millió forintnál, máshol pedig 20 millió forintnál nem lehet drágább.

Mennyi lehet a hitel?

Fennmaradt a hitelplafon intézménye is, ami a fenti számok fele, 12 és fél, illetve 10 millió forint. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vételár felét hitelezhetik, egy 15 millió forintos új lakásra 7-8 millió forint támogatott forint hitel adható.

Mekkora a kamattámogatás mértéke?

Változó, fő szabályként a mindenkori állampapírhozam fele lényegében egy gyerekig, mert gyerekszámtól függő további bonuszokat alkalmaznak. Számszerűsítve: kettőnél 52 százalék, háromnál 55 százalék, négynél 59 százalék, öt gyereknél 64 százalék, ennél több gyerek esetében 70 százalék állampapír hozamot fizet a kamatból az állam.

A gyerekek számát a családi pótlék szabályok, a hozam nagyságát pedig az Államadósságkezelő Központ állapítja meg havonta és közli ezen az oldalon.

A jelenlegi nyolc százalék feletti hozamnál négy valahány százaléktól durván hat százalékig terjed gyerek függvényében a kamattámogatás.

Hogy juthatunk hozzá?

Ez sem változott, a kereskedelmi bankok továbbra is az állam bizományosai a támogatás elbírálása és a folyósítás ügyében.

Új lakás vásárlása, vagy építése esetén hozzájuk kell fordulni ajánlatért. Sajnos továbbra is minden kockázatot a vevő vállal, mert a hitel igénylés folyamata csak akkor kezdődhet, amikor a lakás jogerősen használatba lett véve, vagyis már fedezetként is rendelkezésre áll. A szerződéskötés és ezen időpont között akár egy év is eltelhet, ezért inkább érdemes a beköltözhető lakásokból választani, akár itt a Lakásportál keresőjében is.

Egy divatos mellékszál

A forint lakáshitel kamattámogatása lakáskorszerűsítésre is igénybe vehető, ott maximum öt millió forint lehet a hitel összege és negyven százalék állampapírhozam a támogatás.

Vegyék gyorsan igénybe!

Mivel pár milliárdot szánnak csak rá a költségvetésből, ha az elfogy, akár le is állítható a program. Ki korán lép, kamattámogatást lel. És már versenyképes ez a rendszer a devizahitelekkel.

cimkék: hitel, kedvezmények

Partnereink